Veszíteni tudni kell – Közhely, de egyébként tök igaz. Szerintem sokan nem értik miről is szól ez: Nem arra bíztat, hogy add fel, hanem arra, ha veszítesz, azt fogadd el. Ne bujj el, ne hagyd félbe és ne kerüld meg a célt, csak azért mert, tudod előre, hogy nem te fogsz beérni elsőnek. Ismerd fel, nézz szembe vele és fogadd el. Aztán építkezz, állj fel és csináld meg.

Az első és legfontosabb dolog az elmúlt időszakban, ami a lelki fejlődésemet illeti az, hogy nem csak rájöttem, de szembe is néztem az egyik legnagyobb félelmemmel. Miről is van szó?

Nagyon sokan írtok nekem azzal kapcsolatban, hogy segítsek valahogy átvészelni a baba születése utáni pár hetes időszakat. Ezt a papíron 6 hetes fázist hívják gyermekágyi időszaknak és nyugodj meg, ezen minden szülő átesik. Szerintem erre sem találtak még fel csodaszert, sem olyat, amivel nekünk felmegy az energiaszintünk 100%-ra, sem pedig olyat, amitől a baba 1 nap alatt alkalmazkodik a világunkhoz. Van viszont pár dolog, amit betartva sokkal stresszmentesebbé tudjátok tenni ezt a bő 2 hónapot saját magatok és a gyerek számára is. Elmondom mi hogyan csináltuk, illetve, hogy a hibáinkból tanulva a tesónál már hogyan fogjuk:

Várható olvasási idő: 15 perc

Tavaly júniusban, Brúnó születése előtt egy hónappal írtam egy posztot az apaságról és arról, hogy milyen érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. Az annak idején megélt félelmeimet, már akkor rendbe tettem fejben és úgy voltam vele, hogy, amire én nem vagyok képes, majd az idő úgy is megoldja. Másrészt pedig fölösleges egy olyan dologról agyalnom előre, amiről még azt sem tudom, hogy milyen lesz igazából. A poszt megírása óta eltelt bő fél év, Brúnó 5 hónapos és az ezzel kapcsolatos összes félelmem már csak homályos ködnek tűnik a távolban. Fordult egyet a világ és így változtak meg az érzéseim azóta:

Várható olvasási idő: 12 perc.

Brúnó megszületése előtt, amikor valamelyik férfi ismerősömnek gyereke született, számomra olyan hihetetlen volt. Mindig az volt az első kérdésem hozzájuk, hogy “Na, és milyen érzés?” Aztán általában jött a válasz: “Nagyon jó, legjobb!” Én meg csak néztem, hogy oké, de ennyi? Azóta tudom, hogy ilyen hülye kérdésre, nem nagyon lehet mit válaszolni, mert egyszerűen nem tudod elmondani 2 szóban, hogy mit érzel, amikor apává válsz.

Mi lenne, ha tőlem kérdeznének hasonlót? Valószínűleg csak bambán pislognék és ugyanezt mondanám. Ebben a posztban viszont megpróbálok a lelkem mélyére nézni és leírni pontosan milyen érzések is vannak bennem, amióta a fiam megszületett.

Várható olvasási idő: 16 perc.