Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ott fogok állni és végignézem pár centiről, ahogy a fiam a világra jön. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt és bizony mély nyomott hagyott bennem. Olyan volt, mint amilyennek elképzeltem? Nem egészen, sokkal brutálisabb. Megbántam-e, hogy bementem? Egy pillanatra sem. Részletesen leírom hogyan történt az egész és hogy milyen irányba változtatta meg érzéseimet a párom felé.

2017. Július 20. – sorsfordító nap az életemben. Ma reggel, amikor felébredtem, még nem tudtam, hogy mi vár rám. Persze gondoltam, hogy nem lesz egy átlagos nap és hallottam is már ezt-azt, de egészen más dolog átélni: Ma délután megszületett a kisfiam.
Apa lettem, szülők lettünk és együtt most már egy igazi család. Életreszóló élmény volt részese lenni a fiam megszületésének, hatalmas érzés… De nagyon fontos és nem szabad elfelejteni, hogy ugyanebben a pillanatban egy Anya is megszületett.

Reménykedtem… Nem, igazából tudtam, hogy kislányom fog születni. Valamiért egészen gyerek korom óta az volt bennem, ha nekem egyszer gyerekem lesz, biztosan csak lány lehet. Teljesen rá voltam készülve, már a név is megvolt a fejünkben az elejétől, egészen a második ultrahangig, amikor is kiderült, hogy bizony bizony, ott van a himbilimbi és ehhez kétség sem fér. Az első pillantban egy világ dőlt össze bennem… 

Megvannak a youtube videók, amikor a feleség előre beálított rejtett kamerával veszi, ahogy a leendő apuka kicsomagolja a pozitív terhességi tesztet? Végül egymás nyakába borulnak a meghittség és az örömkönnyek közepette? Na, nálunk véletlenül sem így történt. Pánik, kusza érzelmek és ezer kérdés futott át rajtam pár perc alatt. Az azóta eltelt 9 hónapban lassan minden a helyére került, de nem ment olyan simán, mint a vírusvideókban a facebookon. Leírom milyenek voltak az első napok, miután megtudtam, hogy apa leszek…