Megvannak a youtube videók, amikor a feleség előre beálított rejtett kamerával veszi, ahogy a leendő apuka kicsomagolja a pozitív terhességi tesztet? Végül egymás nyakába borulnak a meghittség és az örömkönnyek közepette? Na, nálunk véletlenül sem így történt. Pánik, kusza érzelmek és ezer kérdés futott át rajtam pár perc alatt. Az azóta eltelt 9 hónapban lassan minden a helyére került, de nem ment olyan simán, mint a vírusvideókban a facebookon. Leírom milyenek voltak az első napok, miután megtudtam, hogy apa leszek…
Apa leszek!
Nem volt meglepetés, hiszen előre betervezett volt, így számítottam rá, vagyis reméltem, hogy nem lesz gond és viszonylag hamar összejön. Hát bizony összejött kb. első próbálkozásra. (Azért “kb”, mert erről van egy kisebb vita itthon. Szerinte másodszorra, szerintem elsőre. A két alkalom között nem telt el számottevő idő, szóval én egynek veszem. De egyébként is, mennyivel jobban hangzik, hogy egyből egy?!)
Szóval elméletileg a menzesz kimaradása után minden nap egy kicsit nagyobb az esélye, hogy a teszt hiteles legyen, de egy héttel később már mindenképp érdemes próbálkozni. Mi vettünk két fajta tesztet is, biztos, ami biztos! Első alkalommal negatív lett, de nem adtuk fel, hiszen simán lehet, hogy a termék a hibás, ezért másnap reggel ismét mártottunk egyet, ami szintén egy csíkot jelzett.
Oké, semmi gond, majd próbálkozunk még, senkinek nem jön össze elsőre, vannak, akik évekig próbálkoznak, nem para, rajta leszünk! Kb. fél órával később páromban felvillant valami, amit azóta sem értek… Kiballagott az erkélyre és a kukában landolt tesztcsíkot kivette, megrázogatta és remegve odanyújtotta nekem.
“Szerintem ez két csík… Nézd meg.”
Bakker és tényleg! A határozott egy vonal mellett, mintha nagyon halványan megjelent volna egy második. Ha nagyon közelről néztük. Huhh, na és akkor ott levert a víz. Most mi lesz?! Dehát ezt akartad, nem? Erre vártál nem? – Cikáztak a gondolatok a fejemben.
Oké, ezt akartuk, de akkor is! Most mi lesz? Apa leszek? Szülők leszünk?! GYEREKÜNK lesz? Egy laza fél órás pánikroham után kezdett kicsit leüllepedni a dolog, de természetesen még mindig nem fogtam fel, hogy ezt mit jelent.
Éreztél már egyszerre pánikot, örömöt, félelmet, boldogságot és ijedtséget? Eddig én is csak egyszer. Ez nem egy olyan dolog, amire csak úgy azt mondod, hogy hurrá és továbblépsz. Nálam legalábbis sokkal komplexebb volt. Egy konkrét érezelem tornádó száguldott végig rajtam és rendesen szétzilált mindent az agyamban. Kellett pár nap, mire helyrerázódtak bennem a dolgok. Persze az öröm végig megvolt, minden egyes porcikámat átjárta a boldogság, hogy kislányom fog születni, akit imádni fogok, de közben a félelem is az ismeretlentől, a felelősségtől és egy új élettől ugyanúgy rámtelepedett. Kislány? Hát persze, mi más! Nekem csak is lányom lehet, legbelül éreztem, tudtam! Hát nem jött be, mint ahogy később kiderült…
Felkészültem én erre?
A vihar aztán idővel szép lassan elcsendesedett és masszív agyalássá alakult. A férfiemberben az első gyermek érkezése valami egészen más hormonokat szabadít fel, mint a nőkben. Én is sok olyan dolgon kezdtem agyalni, ami így visszagondolva hülyeség. Felkészültem-e erre egyáltalán? Valóban Ő az a nő, akivel le szeretném élni a hátralevő életem és felnevelni közös gyermekünket? Megteremtettem mindent ahhoz, ami egy gyermek felneveléséhez szükséges? Mostantól no szex, csak peluscsere és kialvatlanság? Innentől csak a második leszek?
Ilyen és ehhez hasonló költői kérdések merültek fel bennem, amelyekről később rájöttem, hogy felesleges agyalás. Hidd el, jópárszor levezettem mindent, de legtöbbször a logika elbukik az érzelmekkel szemben. Csak az idő az, ami segít válaszokat találni és minden egyes kis építőkockát szépen a helyére illeszt. Nekem pedig volt 9 hónapom.
Kiéltem magam?
Mi a helyzet a “kiéltem-e magam” dologgal? Na, ez a legnagyobb baromság, amit valaha másoktól hallottam és mindig meg is volt a véleményem róla. Gyorsan el is hessegettem a gondolatot magamtól, mert egész egyszerűen hülyeség: Mi az, hogy kiéled magad?
Szexelsz egy csomó emberrel és nagyokat bulizol, amíg végül beleunsz?
Végigutazod a világot, amíg még nem marad ország, ahová elmehetnél?
Kipipálsz mindent a bakancslistádon és ennyi?
Megcsinálsz minden őrültséget és utána majd jöhet a gyerek, meg a család?
Mi ebben a logika? A legnagyobb kaland úgy is csak az első gyerek születése után kezdődik.
Szerintem egy ember nem tudja “kiélni magat”. Halálunk napjáig élveznünk kellene az életet és csinálni olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek. Folyamatosan változunk és úgy változik a világ is körülöttünk. Elég nagy baj lenne az, ha 30 éves korunkra kiélnénk magunkat majd jöhetne a nyugis, uncsi család projekt. Ez így leírva is elég nagy baromságnak hangzik, ugye?
Szexet is kívánjuk, utazni és bulizni is akarunk jó esetben akáréletónk végéig. Maximum a körülmények és az igények változnak idővel. Egyébként pedig bármikor kiléphetünk az addig megszokott helyzetünkből és változtathatunk a dolgokon. Nem kell először kiélni magunkat és utána meglépni a kötelező köröket. Nem hiszem, hogy ez az boldog élet titka. Tehát ez a gondolatcsíra szinte percek alatt el is illant, de érdekes volt megtapasztalni, hogy pánikhelyzetben nálam is előkerül néha a tudatalatti bugyraiból a “kiéltem-e magam” effektus. Valami ilyesmi lehet a kapuzárási pánik is? Erről talán majd a jövőben bővebben. Most menjünk is tovább…
Vajon Ő A nagy Ő
Benned is felmerült már a kérdés? Párod, születendő gyermeked anyja / apja, akivel a hátralevő életed le fogod élni boldogságban, békességben, szeretetben. Vajon így lesz? Valószínűleg nem, de megvan rá az esély. 9 éve vagyunk együtt és néhány szülőkkel való együttélés és a kezdeti nehézségek után két éve külön élünk, saját háztartást vezetünk. Kisebb-nagyobb veszekedések persze mindig vannak, de az alapok stabilok.
Ő-e a nagy Ő? Nem tudom, erre nincs válaszom. Persze ezt érezheted is akár, de attól még nem biztos, hogy úgy is van. Érezheted azt is, hogy nem Ő, aztán pár év múlva rájössz, hogy mégis. Kérdezz meg 30 év múlva és megmondom. Ezért is hülyeség ezen agyalni.
Most működik?
Igen.
El tudod képzelni, hogy később is fog?
Ha a válasz igen, akkor felesleges a további filozofálgatás. A párkapcsolati kategóriában erről később fogok írni részletesen is. Az én Szerelmünk lapjait minden alkalommal megkönnyező lelkivilágom miatt valószínűleg ez a hátralévő életemben is egy viszonylag gyakran felmerülő kérdéskör lesz. Most úgy érzem minden rendben és a legjobb úton haladunk az együtt megöregedés felé.
Vége a páros életnek!
Ijesztő-e belegondolni hogy fog alakulni a magánéletünk? Hogy milyen lesz és egyáltalán lesz-e rendszeres szex? Fogunk-e elég időt szentelni kettőnkre? Aha, az, eléggé.
A gyereknevelés mellett pedig muszáj lesz figyelni magunkra, ha nem akarjuk, hogy elhidegüljünk egymástól. Ez egy olyan dolog, ami 100%-ban csak rajtunk múlik. Számos olyan párral találkoztam a közeli ismerősi körömben is, akik láthatóan elfelejtéttek, hogy mi a hosszútávú párkapcsolat alapja és szép lassan kihűlt az a bizonyos láng, ami összetarthatja majd őket a jövőben. Tévhit, hogy a közös gyerek, majd rendbeteszi az elhanyagolt kapcsolatot és összeköt örökre. Ilyen helyzetekbn pont, hogy az ellenkezőjét indíthatja el. Ha nincs meg a stabil alap, akkor valószínűleg a babával sem lesz jobb, sőt csak meggyorsítja a szakítást, ha a szülők nincsenek összhangban egymással.
Én minden erőmmel azon leszek, hogy meglegyen a harmónia. Az biztos, hogy sok türelem és energia kell majd hozzá, hiszen az anyukaság egy olyan hivatás, amit az ember három műszakban végez, jóformán élete végig. Bár szerintem az apának is legalább annyira ki kell venni a részét a dologból, ha erős érzelmi kapcsolatot akar kialakítani a gyermekkel.
Hiszem, ha mindketten akarjuk, akkor működni fog minden, azóta ettől már nem félek annyira. Észben tartom és lépni fogok, amikor úgy érzem, hogy letértünk a helyes útról és mindent kezdünk beáldozni a gyereknevelés oltárán. Azt hiszem -és nem bánom- ez a feladat rám fog maradni, tekintve, hogy a szoptatás időszakában páromnak tuti egy szusznyi idejes sem lesz ilyeneken agyalni. Azt hiszem ez a bekezdés is megér egy teljes cikket majd idővel. Amint lesznek saját tapasztalatok, meg fogom írni.
Megteremtettem az anyagi hátteret?
Egy gyerek érkezésére nem lehet felkészülni. Oké: Van egy saját lakásunk, nincs kölcsönünk. Van egy autónk és egy viszonylag korrekt anyagi hátteret is meg tudtam teremteni az elmúlt pár évben. Nem halunk éhen és megfagyni sem fogunk télen. Na jó, ennél talán egy fokkal nagyobb igényeket is ki tudok elégíteni. Azért ez elég jó és büszke vagyok arra, amit elértem. Szuper! És?
Amikor én születtem nem sok mindenünk volt, mégis itt vagyok és írok. Fontos a pénzügyi háttér, nem a gyereknek, nekem. (Talán idővel majd neki is.) Rajta vagyok és leszek is, hogy minél jobban éljünk. Ez hajt és mindig is ez vitt előre, miközben tudom, hogy semmi köze a boldogságomhoz. Egy nagyon fontos dolgot viszont eredményez számomra: Nyugodtabb vagyok.
Az elcsórósodástól való félelmem sosem fog teljesen elmúlni, ez gyerekkoromból is fakad azt hiszem. Most, hogy elértem egy élhető színvonalat, nem szeretnék visszakerülni oda, ahonnan elindultam jópár éve. Tekintve, hogy vállalkozó vagyok ez bármikor megtörténhet. Talán éppen ez az, ami az előtörtetést eredményezi tűzön vízen az anyagi függetlenség felé. (Erről bővebben fogok írni a szakmai részben, ha lesz rá igény.)
Szóval hogy is lehetne felkészülni egy olyan dologra, amiről nem is tudjuk, hogy pontosan micsoda? Hát az első gyermek születése azt pontosan ilyen. Oké, szülők, ismerősök, barátok meséltek, dehát az mégsem olyan. Majd úszunk az árral és próbálok megteremteni mindent a családnak, ami csak tőlem telhet úgy, hogy a mostani színvonalból ne kelljen visszavenni. Ha pedig mégis vissza kell, na bumm, majd megoldjuk. A legfontosabb, hogy szeressük Őt és egymást tiszta szívünkből, ennél jobbat nem tudunk tenni a családdal.
9. hónap – Hogy érzem magam most?
Elterveztem, hogy beszerzem az összes Disney mesét bluray-en és perceket töltök el a Tescoban a Lego-s polcok előtt minden bevásárlás alkalmával. Lelkes vagyok és az érzelmi kavalkád teljesen lecsendesedett. Átvette a helyét egy természetes aggódás, kíváncsiság és türelmetlenség. Azért elképesztő, hogy ez a 9 hónap milyen gyorsan elrepült, mellette mégis azt érzem, mintha már évek óta fennálna ez az állapot.
Vajon hogy fog kinézni a kisfiam? Hasonlítani fog rám? Rendben lesz a szüléssel minden? Egészséges lesz? De tényleg, hogy fog kinézni? Milyen érzés lesz elször a kezemben tartani?
Szóval azt gondolom fejben rendben vagyok a viharos első napok után. Ezt mutatja az is, hogy éppen az első bejegyzést írom az oldalra, ami nálam jót jelent. Alkotni mindig csak akkor tudtam, amikor tisztaság és rend van kint is és bent is. Apa leszek és azt érzem életem eddigi legnagyobb eseménye fog pár hét múlva bekövetkezni.
Érdekelne Ti hogyan éltétek meg az első pillanatokat, amikor megtudtátok a nagy hírt. Hasonló érzések voltak bennetek is, vagy valami egészen más reakciót váltott ki, hogy hamarosan szülők lesztek? Írjátok meg kommentben, vagy bátran küldjetek privát levelet nekem.
A következő posztban arról fogok írni, milyen hatással volt rám, amikor kiderült, hogy nem lányom, hanem fiam fog születni. Ez sem volt egy túl egyszerű menet…