Én abszolút nem vagyok egy utazó típus, a repülés meg annyira nem az én műfajom, hogy a legutóbbi (3 évvel ezelőtti) úton, annyira beparáztam még felszállás előtt, hogy a légiutaskísérők főnöke ült oda hozzám, hogy lenyugtasson. Olyan pánikroham kapott el, hogy én konkrétan a halálomon voltam. Akkor megfogadtam, ha ezt túléljük nincs az a pénz, amiért újra repülőre ülök. 3 év kellett ahhoz, hogy elfelejtsem mennyire szar érzés volt ez. Nikol egy ideje pedzegette, hogy szívesen menne újra Rodoszra én meg beadtam a derekam és kinéztünk egy utat szeptember elején. Nem bántam meg…
Előkészületek
Úgy voltam vele, hogy nehogy már én parázzak, amikor ott lesz velünk Bundi is, aki valószínűleg vigyorogva fogja lenyomni a 2,5 órás utat. Legvégső esetre meg ott a nyugtató, ha mégis rámjönne a pánik. Szóval alapból volt bennem egy erős szorongás az úttal kapcsolatban, de így, hogy Bundival mentünk, méginkább paráztam… Mi van, ha nem bírja majd az utat, vagy elkap valamit ott, belázasodik, kórházba kerül, ilyesmi gondolatok jártak a fejemben az indulás előtti napokban. Itthon, ha bármi van tudom hova kell menni, ki az orvosa, melyik kórház a jó, stb. ott meg több ezer kilóméterre, mit csinálok, ha baj van? Ezért a szokásosnál jobban rákészültünk az útra és konzultáltunk a háziorvosunkkal, aki adott egy listát arról, hogy milyen gyógyszereket érdemes magunkkal vinni. Komolyan én már azon csodálkoztam, hogy a reptéren nem szedtek ki minket, mert az a pakk, amit összeraktunk már felért egy lájtosabb gyógyszercsempészettel.
Bundinak ugye vittük a krémeit az ekcémára, probiotikum cseppeket, lázcsillapító szirupot, lázcsillapító kúpot, hasmenésre és székrekedésre gyógyszert. Nálam volt két fajta erős nyugtató, felnőtt probiotikum, lázcsillapító, gyógyszer fejfájásra, görcsoldó, emésztésre, savlekötő, krémek, tápszer, meg kitudja még mi. Úgy voltam vele, hogyha mindenre felkészülök, akkor nem érhet megleptés.
Indulás
Miután bepakoltuk a 28 kiló ruhát és a két kiló gyógyszert a bőröndbe, elindultunk a pozsonyi reptér felé. Egyébként most először volt az, hogy saját kocsival mentünk és nem vittek minket. Mint utólag kiderült így sokkal kényelmesebb volt, ugyanis a reptér mellett hagytuk az autót egy hétre és 45 eur-ért kaptunk őrzött parkolót és transzfert a reptérre oda és vissza is. Legközelebb is tuti így fogjuk megoldani.
A 2 órás várakozás és a becsekkolás is teljesen zökkenőmentes volt, pikpak elment az idő, így hogy Bundival voltunk. Nem bíztam a véletlenre és azért egy fél 0,5-ös nyugtatót benyomtam biztos, ami tuti alapon. Csodák csodájára az eddigi 4 repülésem közül ez volt a legjobb. Nulla para volt rajtam és tudom, hogy nem a gyógyszer miatt. Volt ugyanis, amikor a dupla ilyen erős bogyóból kellett kettőt is bevennem és még akkor is féltem. Nem, egyszerűen az, hogy Bundi velünk volt annyira jót tett, hogy teljesen átment rajtam minden félelem. Végig azzal voltam elfoglalva, hogy ő jól érezze magát.
Mindig itattuk, hogy kiduguljon a füle, meséket tettünk be neki telefonról, próbáltuk elterelni a figyelmét, hogy ne érezze soknak azt a 2,5 órát. Aztán rájöttem, hogy igazából, ha semmit nem csinálok akkor sincs gond, mert konkrétan élvezte az egészet. Egyszer sem sírt, nem kepesztett, nem hisztizett, nagyon büszke vagyok rá. Egyébként pont jó volt, mert helyi idő szerint 17:40kor indultunk és nagyjából 11 előtt értünk be a hotelbe, szóval annyira nem is borult fel a napja. Arra számítottunk, hogy majd a repülőn bealszik, persze nem is az én fiam lenne, ha egyáltalán nem aludt volna a gépen. Hol aludt be? Hát perszem hogy a buszon, a hotel előtt 10 perccel…
Érkezés
A becsekkolás gyors volt, persze nem azért, mert kevesen álltak előttünk, hanem, mert voltak annyira kedvesek a recepciósok, hogy előre vettek minket a Babi miatt. A kedves fiatal párok, akik előttünk álltak, meg gyűlülködve néztek, hogy ugyan már mi az, hogy ők voltak ott előbb és mégis velünk foglalkoznak. Hát tényleg, én basszam már meg, hogy a 20 éves gyerekekben nincs annyi, hogy előreengedjenek minket babával, amikor 11 után Bundi már annyira készen volt, hogy nem tudta eldönteni, hogy aludjon, vagy sírjon. Miután megkaptuk a kártyánkat, végre megnyugodtam, hogy letehetjük őt aludni. Bár ez az érzés csak pár percig tartott, egészen addig, amíg nem rohant nekem és esett hátra a kőpadlón. Azonnal felkaptam és gyorsan lenyomtam vele egy “kövesd az ujjam” tesztet és elmondattam vele az összes állatot. Perfekt lenyomta. Ő két perc után már röhögött, én meg 3 napig azon paráztam, hogy nem lett-e agyrázkódása. Mint kiderült meg se kottyant neki az esés, dehát nem is én lennék, ha nem találtam volna egy újabb dolgot, amitől pár napig félhetek. Végre ágyba kerültünk és egy forró zuhany után aludtunk is, mint a bunda, egészen reggel 7-ig…
A szoba
Mondhatni, hogy koránkelő vagyok. 5-6, legkésőbb 7kor már fent vagyok és itthon nekem ez ilyenkor az alkotói időszakom, főleg télen. Imádom, hogy ilyenkor egyedül vagyok, sötét van és csend. Megcsinálom a kávémat és nekiállok írni, vagy más kreatív, alkotói tevékenységet végzek, amíg a többiek alszanak. Hát azt gondoltam, hogy egy hotelben ez kicsit nehézkesebb lesz, de azért arra nem számítottam, hogy ennyire. Itthon még korom sötétben is úgy slisszanok ki a hálóból, mint egy ninja, szóval nem is tartottam tőle, hogy nem oldom meg a nyaraláson. Olyan kisebb bibik kerülték csak el a figyelmemet, mint pl. az ajtó nélküli vc. Mármint volt ajtó, csak éppen egy olyan fél centis üvegből készült darab, aminek se alja, sem teteje nem volt, olyan teljesen nyitott, mint egyes plázákban és így nem csak a szagok hagyták el a helyiséget minden gond nélkül, hanem a hangok is. Szóval, amikor sikeresen átjutottam a szuszogó gyerek mellett és beértem a vc-re, hogy kiadjam magamból az éjjel elfogyasztott kb. 1 liternyi light kólát, akkor szembesültem a következő helyzettel:
Ha villanyt kapcsolok, mindenki felkel, a telefon meg nincs nálam, hogy világítsak. Na, sebaj László, oldottál már meg nagyobb problémákat is, milliószor csináltad már, menni fog ez vakon is… de nem elég, hogy sötét volt és tényleg nem láttam hová célzok, mindezt még hang nélkül is kellett véghezvinni. A cél az volt, hogy a csésze alsó oldalát kapjam el elsőre, így nem fog sem csobogni és falat sem kell takarítani utána. Kb. úgy éreztem magam, mint Tom Cruise a MI-ben… Bár elhullajtottam pár izzadságcseppet, de végül összejött. Megnyugodtam, a nehezén túl voltam, már csak a ruhámat kell összeszedni és irány a lobby. Aha, persze…
Miközben azon agyaltam, hogy nagy dolognál ez vajon hogy fog kinézni, egy jól megszokott mozdulattal lehúztam a klotyót. Bumm! Na és akkor most jöhet a drámai zene a filmekből, amikor a főhős elbassza, de nagyon. Abban a másodpercben Bundi neki a sírásnak, az anyja a hőbörgésnek, hogy a gyerek alig aludt valamit én meg nem bírok csendben lenni, meg amúgy is mit csinálok én reggel fél 7kor, hát nyaralni jöttünk. És itt volt az a pont, amikor átt kellett gondolnom ezeket az alkotói reggeleket és egyszerűen át kellett állnom vakációs módba. Hát, ez valahogy nem jött össze, már ami a korán kelést illeti, de végül úgy oldottam meg, hogy addig ebookot olvastam az ágyban kussban, amíg a gyerek magától fel nem ébredt.
Néha előbb-néha később, de szinte minden nap volt olyan 1-2 óra holtidőszak, amikor szúró hugyhólyaggal forgolódtam arra várva, hogy felcsendüljenek a megváltó “Appha… Apaaa… Apa-apaa” szavak. Legalább haladtam az újonnan elkezdtett Stephen King regényemmel… Mondjuk itt fogadtam meg, hogy én mégegyszer tuti, hogy nem megyek hotelbe, csakis apartmanba. Esetleg egy olyan családi szobába, ahol igazi ajtók vannak a vécén és a fürdőben, meg minimum egy elválasztó fal, ahol kiülhetek a nappaliba úgy, hogy ne ébresszek fel senkit. Egyébként a szoba szép volt, tiszta, és felújított, tengerre néző kilátással, klímával, lapostévével, meg ami csak kell. Bár nekem rohadtul egy rendes ajtó kellett volna inkább…
A hotel
Böszme nagy volt, első két nap azt sem tudtam hol vagyok. Mondjuk én az Arénában is rendszeresen eltévedek, szóval ez nem mérvadó. Egyébként tiszta volt és szép, abszolút semmi problémát nem tudok megemlíteni. Ja, de igen a lift… Bár nem magával az eszközzel volt a baj, sokkal inkább az emberekkel. A hotel 9 emeletes volt és ha jól emlékszem 3 lift volt egymás mellett. Persze megértem, hogy az emberek nem fognak legyalogolni 9 emeletet, de azért az elég idegesítő tud lenni, amikor az étterem felett a másodikról nem tudtunk lemmeni két szintet babakocsival, mert állandóan tömve volt a lift. Nem, nem babakocsis, vagy terhes anyukákkal, sem idősekkel.
Dagadt oroszokkal, suhancokkal, meg azokkal a kényelmes nyugdíjasokkal, akik amúgy maratonokat futnak egy szuszra. Mi meg vagy 15 percet vártunk a kocsival, hogy végre legyen hely, vagy leügyeskedtük magunkat a lépcsőn. És ez volt az utosó, amikor a babakocsival próbáltunk lejutni kajálni, innentől kézbe vittem mindig Bundit. (És itt jegyezném meg azt is, hogy kb. egyszer használtuk a babakocsit és marha nagy hiba volt elvinni magunkkal, ugyanis a jó reptéri dolgozók úgy dobálták, hogy egy helyen kilyukadt és csomó helyen összekarcolták. Mivel ez egy két részes kocsi, nem tudtok becsomagolni. Hát, így jártunk. Ezt csak azért említem meg, hogy ti nehogy így járjatok.)
A kajaválasztékkal sem volt gond, bár nekem egy hét után már rohadtul hiányzott egy jó húsleves+rántott hús kombó. Babinak viszont viszonylag kicsi volt a választék, tekintve, hogy 6 foga van csak és azok is elöl, csak nagyon puha, vagy pépes dolgokat eszik meg. Igazából ő bármit megeszik, csak mi kapunk sztrókot, amikor öklendezik, vagy nem rágja meg rendesen és megakad neki. Szóval inkább biztosra mentünk és főtt zöldségeket evett, omlós sütiket és gyümölcsöt, meg babakaját, amiket itthonról vittünk. Egyébként az utolsó előtti nap kaptuk a tippet, hogyha szólunk a séfnek, akkor bármilyen speckós kaját megcsinál a babának… Köszi! Egyébként pedig a hotelben volt egy szupermarket, ahol tudtunk venni bébiételt, pelenkát, meg mindent, amire csak szükségünk volt. Ez mondjuk tök jó volt, hogy nem kelett kilómétereket gyalogolni a következő boltig.
Így teltek a napok
Bundinak egy átlagos napja kb. úgy néz ki, hogy reggel 7-8 körül megébred, benyom 3 deci teát és visszaalszik 9-10ig. Ebéd után 12-1 körül jön az első alvása, ilyenkor lenyom 1,5 – 3 órát, attól függ mennyire van kifáradva. A tökéletes napon pedig 4 körül alszik mégegyszer 1-2 órát, majd este 8kor tesszük le. Így ellégé be voltak lőve a napjaink Babi rendszeréhez és az étkezések időpontjához. Ezt úgy oldottuk meg, hogy az alvások között együtt voltunk a parton/étterembe/szobában, amikor aludt, akkor pedig Nikollal váltottuk egymást. Amikor én voltam fáradt Ő ment ki napozni, általában ebéd után, mert én utálom az erős napot. A délutáni pihenőben pedig én mentem ki a partra, majd utána együtt vacsiztunk. Sajnos ez ilyen, tekintve, hogy Bundit nem hagyjuk egyedül, bébicsőszünk pedig nem volt. A legtöbb időt azért mégis együtt töltöttük és így legalább kihasználtuk az egész napot és nem kellett a szobában töltenünk a fél nyaralást.
Bundi szerette a tengert és az egész kirándulást, bár úgy láttam, hogy neki teljesen mindegy hol vagyunk, mindenhol jó neki, csak mi is ott legyünk. Kicsit féltem tőle, hogy felborul majd a rendszere, de abszolút nem volt gond. Néha kicsit tovább fent voltunk, amikor barátokkal találkoztunk. (Nikol gyerekkori barátnője a hotelben dolgozik.) Volt, hogy 9-10kor vittük aludni, de ugyanúgy kelt és aludt délután is, szóval nem volt gond. A 4. napon este hőemelkedése volt és reggel láttuk, hogy szegénykémnek folyik az orra, 2 napig láza is volt. Nagyon fel voltam csesződve, hogy nyilván ilyen is csak velünk fordul elő, hogy nyaralás alatt a gyerek belázadosik külföldön. 38,2 volt neki a max és éjjelre a szirup szépen levitte neki, aztán másnap már csak 38 és 2 nap után elmúlt.
Agyaltunk rajta, hogy mi lehetett, de az orrfolyás miatt, csak arra tudtunk gondolni, hogy az a 10 perc klíma volt a ludas. Először napszúrásra is gondoltam, mert rohadt meleg volt, de azért is volt fura, mert legtöbbet árnyékban voltunk és sapi is mindig volt rajta. Nem volt hányingere, evett is rendesen, csak tényleg ez a hülye hőemelkedés volt. A lényeg, hogy hamar átment és azóta is teljesen rendben van. Azért volt 2 teljes nap, amikor nem kellett paráznom semmin, hát, ez is valami.
Hazaút
A hazaút kicsit neccesebb volt, mert 9kor indult a gépünk és nagyjából éjfélre értünk pozsonyba, ahonnan még 2,5 óra út lett volna kocsival haza. Ezért inkább kivettünk egy szobát a reptér melletti hotelben, mert egyrészt azt sem akartam, hogy Babi hajnalig szenvedjen, másrészt meg én sem szerettem volna egész napos jövés menés után egy fél nyugtatóval éjjel vezetni. Mint utólag kiderült, ez egy jó ötlet volt, mert egy jót aludtunk és másnap délelőtt kipihenten indultunk haza. Egyébként a repülőutat sokkal rosszabbul viselte, mint odafele, de ez azért volt, mert kimaradt neki a délutáni és az esti alvás is, ezért 10 körül már nagyon fáradt és nyűgös volt. Nyilván a repülőn megint nem aludt, de kisbuszban, amivel a kocsihoz vittek minket, megint csak 5 perccel a hoteltól bealudt. Annyira tipikus. Egyébként sima utunk volt, a kisebb hisztiket és a kepesztést leszámítva nem volt gond. Bár volt egy kiscsaj, aki az utolsó 2 órát szó szerint végigordította, Bundi csak pislogott, hogy mi lehet ez. Azért büszke voltam, hogy nem az én gyerekem borult ki a legjobban.
Összegzés:
Amennyire paráztam ettől az egésztől, annyira laza volt ez a nyaralás. Leszámítva azt a 2 napos lázat, de ha belegondolok ez itthon is bármikor előfordulhat, szóval nem fogom összekötni agyban azzal, hogy külföldön voltunk. Pár dologra rájöttem, amit a jövőben máshogyan fogok csinálni…
Az all-inclusive számunkra tök fölösleges és nem használjuk ki. Egy csomó étkezést kihagytunk és rengeteg olyan étel volt, amit nem ettünk meg. (A jó magyar konyhához szoktunk, ez van.) Alkoholt pedig nem fogyasztottunk. Nikol alapból sosem iszik, én pedig nem akartam úgy, hogy Bundi velünk volt, mert ha bármi van, észnél kell lenni. Napközben 1-2 gintonik lecsúszott, dehát ennél azért jóval több minden benne volt az árban.
A másik dolog ugye, amit már említettem: Nekem ez az egy szobás hotel dolog nem annyira jött be így gyerekkel. Legközelebb az lesz, hogy airbnb-n foglalok egy apartmannt, vagy lakást és még olcsóbban is jövünk ki, a kaját meg úgy is megoldom és este pedig nem kell nekünk is 8kor lefeküdni, hanem úgy mint itthon, simán kimehetünk a nappaliba beszélgetni, vagy tévézni. Reggel meg ugye csinálhatom a dolgomat anélkül, hogy bárkit is zavarnék.
Ja és mire költöttem el a legtöbb pénzt? Hát nyilván gumimatracokra, amit ott hagytunk, mert nem fért be a bőröndbe! Vagyis egy kis medencét, egy úszógumit és egy felfújható labdát vettünk Babinak. Egyébként meg mindent pénzt megért az a hatalmas öröm, ami az arcára ült, amikor megkapta a labdát. 3 évvel ezelőtt mondjuk nem gondoltam volna, hogy a következő nyaralásunkon felfújható gumi cuccokra költöm el a legtöbb pénzt, bár most meg már el sem tudnám máshogy képzelni.
Mindent összegezve szuper volt a nyaralás és amennyire eddig utáltam menni bárhova is, most annyira megjött a kedvem az utazgatáshoz, hogy arra gondoltam milyen jó lenne kicsit bejárni Magyarországot. Elmennénk a legszebb városokba, falvakba és mindenhol készülne egy hasonló kis videó, mint ami Rodoszon. Számomra az őszi idő úgy is a legkellemesebb, ilyenkor jön meg a kedvem kimozdulni. Szóval, ha van olyan hely, ahová szerinted érdemes lenne ellátogatnunk, kérlek írd meg kommentben és talán az lesz a következő állomásunk.