Azt hiszem nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert egészen fiatal koromban rájöttem egy hatalmas igazságra. Egy olyan dologra, amit a legtöbb ember csak későn, vagy egyáltalán nem ismer fel az életében. Ez a felismerés nem kívülről jött, nem kellett hozzá egyetlen könyvet sem elolvasnom és nem is mások tanították. Azt gondolom ez minden egyes emberben ott van, csak el kell csendesednünk és meghallhatjuk.
Sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán közzétegyem-e ezt az írásomat, mert elégg necces a téma. Azt már előre sejtem, hogy be fog találni a hardcore vallásos olvasó, a szkeptikus és a megkeseredett is. Mindent összevetve úgy döntöttem, hogy megmutatom nektek és bevállalom az esetleges támadásokat, mert ha csak egyetlen emberhez is célba ér az üzenet, akkor már megérte.
Nem tartozom egyik vallási irányzathoz sem és templomba sem járok, soha nem olvastam a bibliát – Mégis hiszek Istenben. Nem is ez a legjobb szó… Tudom, érzem, hogy van egy magasabb erő, amit mindenki máshogy hív, de egyáltalán nem a megnevezés a lényeg. Úgy gondolom nem a felhők felett üldögél és nézelődik, nem a templomban találod, mert nem kint kell keresni, benned van. Igazából keresned sem kell, hiszen mindig veled van, mert egy vagy vele, mert vele minden egy. Csak befelé kell figyelned és Te is érezni fogod.
Hallottad már azt, hogy “Azt kapsz az élettől, amit adsz?”, vagy, hogy “Szeresd felebarátaid, mint tenmagad” Elgondolkodtál ezeken valaha?
Jogos a kérdés: Miért kapnám azt, amit adok? Én mindig jó vagyok másokkal, nekem meg csak a sok rossz jut. Miért szeretném már a felebarátaimat annyira, mint magamat? Ők se szeretnek engem, amúgy is, van nekem családom, őket szeretem. Akkor hogy is van ez?
A megoldás egyetlen szó, egyetlen felismerés, amit már a levél legelején is említettem. Ez pedig nem más, mint a: Szeretet. Szerintem ez az egyetlen egy dolog, ami előreviszi az emberiséget. Ez az, ami mozgatja a világot, a végső felismerés.
Nézz rá a gyermkedre. Mit látsz? A világ legboldogabb embere, ugye? Nincs neki pénze, autója, vagy nagy háza. Mégis boldogabb, mint bármelyikünk. Azért, mert ez az alap állapotunk. Igen, minden egyes emberben megvan a teljes boldogság, már születése óta, ( Igazából már jóval azelőtt) csak elfelejtettük. A cél pedig, hogy visszaemlékezzünk.
Te mit szeretnél, hogy az emberek hogyan viselkedjenek veled? Kedvesen, nyitottan és jó szívvel álljanak hozzád, ugye? Úgy gondolom mindenki ezt szeretné. Amikor pedig veled szemben áll valaki, ne arra gondolj, hogy Te mit vársz el tőle, hanem arra, hogy Ő is pontosan azt szeretné, amit te is. Viselkedj vele hát pontosan úgy. Ne azért, hogy visszakapd, ne is számíts rá, mert ez nem adok-kapok játék. A szeretetnek nem az a lényege, hogy cserébe vársz valamit, az egy másik dolog és biznisznek hívják. A valódi szeretet feltétel nélküli, a te ajándékod pedig ezért cserébe az adás öröme. Az, hogy valakivel jót teszel nem csak az ő napját teszi szebbé, de a te lelked is megmelengeti.
A neked rosszat akaró emberekkel ne bánj úgy, ahogy ők veled. Ezzel csak azt éred el, hogy még több rosszat kapnak a világtól és méginkább erősödnek bennük a negatív érzések. Mutasd meg nekik, hogy van más út.
“Mégis miért lennék én jó mindenkivel, még olyanokkal is, akik velem nem azok? Bullshit! Inkább ne filozofálj, jó?!”
Képzelj egy nagyon megkeseredett embert, amint éppen valakinek rosszat csinál, látszólag teljesen ok nélkül. A fogadó fél eldöntheti magában, hogyan fog reálni és esetünkben úgy határoz, hogy rendesen visszacsap. A megkeseredett ember pontosan azt kapja, amire számított. A szemét emberiségtől nem is várt mást, Őt mindenki utálja, most is csak rosszat tettek vele. Minden papírforma szerint alakul, a program továbbra is folytatódni fog. Méginkább besavanyodik és megerősödik benne a rossz érzés.
A fogadó fél, aki visszacsapott, most mit érez? Azt, hogy milyen szemét emberek vannak, nem csinált semmi rosszat mégis csak bántották. De ő nem hagyja magát, aki rossz vele, azzal ő is az lesz, hát így is tett. A baj csak az, hogy a negatív dolgokra negatív reakció sosem szül pozitív érzést. Minél több ilyen történik vele, annál inkább bezárkózik és ő is pontosan olyanná válik, mint a példában a keserű ember volt. Az utálat, a rossz tehát nem vezet sehova. Nem leszünk tőle boldogabbak, nem lesz tőle jobb az életünk, sőt, pont az ellenkezője. Ennélfogva pedig nem látom értelmét.
Képzeld el, hogy pozitívan, szeretettel nyitsz az emberek felé. Mi fog történni? Persze először csak furán néznek rád a legtöbben. “Hát ennek meg mi a baja, mit vigyorog? Mit kedveskedik, biztos akar valamit.” Valószínűleg nem is fogod visszakapni ezt, legalábbis egy ideig nem, vagy nem úgy és olyan formában, amire számítanál, de tarts ki. Előbb-utóbb a negatív emberekben is fel fog éledni egy kis szikra, ami talán később lángra gyúl és tovább adja azt a pozitív energiát, amit éppen tőled, vagy másoktól kap.
A megkeseredett ember programja felborul, hiszen nem azt a rosszat kapja a világtól, amit elvár. Megáll és elcsodálkozik azon, ami történik vele: “Talán mégsem olyan rossz hely ez?” Azt gondolom ez az út már sokkal járhatóbb és pontosan ez az értelme annak, hogy szeretettel fordulunk minden egyes emberhez. Ez a mindennapokban valóban nem egyszerű feladat és természetesen a döntés a tiéd.
Vajon hová tartana világ, ha mindenki szeretettel nyitna a másik felé? Csak képzeld el egy pillanatra, hogy milyen lenne, ha mindenki úgy szeretné a felebarátját, mint önmagát. Azt gondolom minden baj megszűnne. Tehát ebben az esetben akkor Téged is mindenki úgy szeretne, mint ahogy Te saját magadat. Azt hiszem körbe is értünk. Mert mindenki az egy része és az egy mindenki.
Nyilván ez így elég utópisztikus és tényleg bullshitnek hangozhat, de azt gondolom az irány a fontos. Nem kell megváltani a világot és milliókkal jót tenni, felszámolni az éhínséget és elhozni az új aranykort. Kezdetnek már az is elég, ha először megtanulod szeretni önmagadat. Ezután leszel képes a többiek felé is kisugározni az érzést. A többi pedig már jön magától.
Engem ez visz előre és próbálok minden nap közelebb kerülni ahhoz a bizonyos legjobb önmagamhoz. Mert ennél nincs fontosabb felismerés számomra. Nagy mesterek, tanítók, szentek sok ezer oldalnyi bölcs tudása és iránymutatása szerintem mind-mind visszavezethető erre az egy törvényre, a szeretet törvényére. Ha a világon mindenkihez csak egyetlen üzenetet juttathatnék el, akkor ez lenne az. Hogy ki mihez kezd vele, az már egyéni döntésén múlik. Természetesen ez is csak egy út és egy lehetőség a sok közül.
Update: Miután megírtam ezt a kis szösszenetet bezártam a szövegszerkesztőt és félretettem a fájl. Egy nappal később a tesóm rám írt facebookon, az üzenetben ez állt: “Szánj rá egy kis időt, olvass bele. Nagyon jó!” Mellékletben pedig pár pdf-et láttam, amiket le is töltöttem és csak utána olvastam el a címüket: Beszélgetések Istennel (1-2-3. kötet) Elég fura volt, tekintve, hogy egyáltalán nem vagyunk vallásosak, nem is értettem, hogy miért küldte.
Hallottam már erről a könyvről, konkrétan pár héttel ezelőtt, de nem néztem utána, hogy miről is szólhat, nem tartottam fontosnak. Ezután viszont úgy voltam vele, hogy ha ilyen rövid időn belül kétszer is megjelenik az életemben, akkor az már nem lehet véletlen. Az első pár oldal elolvasása után, pedig azt vettem észre, hogy konkrétan azt tárgyalja ki, amiről ez a rövid kis poszt is szól. Számomra ez egy hatalmas visszaigazolás. Figyelem a jelzéseket az életemben, már sok éve és azt tapasztaltam, amit már elméletben eddig is tudtam: Véletlenek márpedig nincsenek.