Bevezető – Reggelem
Szombat reggel 6:50: Amikor megébredek Bundi sírására már tudom, hogy ez a reggel lesz a tökéletes időpont arra, hogy végre írjak a blogra. Miután jóllakott, visszatesszük a kiságyába, de előtte még kihasználom, hogy kora reggel annyira kába és hagyja magát szeretgetni. Felveszem, ölelem, puszilgatom, csak pislog és tűri. Nem csak hogy tűri, de az álmos mosolyból kiindulva láthatóan élvezi is. Úgy érzem, ha így indul a reggel, akkor már nagy baj nem lehet.
Imádom magamhoz közel érezni a kis testét, reggel pedig úgy lehet megszeretgetni, hogy közben nem akarja leharapni az orromat és a csillárt sem szándékozik lerúgni a plafonról.
Miután az anyja is kihasználja a pillanatot és jól megdögönyözi, visszateszi őt az ágyába, én pedig még behajolok hozzá egy puszira, mert nem lehet kibírni. A szemei csukódnak, nyugodt, pár perc múlva már szuszog. Engedek be egy kis friss levegőt az ablakon, majd kiviszem a koszos pelenkát és hagyom őket pihenni.
Eljön az én időm: A kora reggel. Ilyenkor enyém a lakás és nyugodtan, fókuszáltan tudok olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeket csak teljes odafigyeléssel lehet, mint például az írás. Mire a friss kávé illata eléri az orrom, már az este maradványait tüntetem el a nappaliból, egy poharat elmosok, kiveszem a tejet hűtőből és közben eldöntöm, hogy nem fogom mosogatással tölteni az értékes időt, mert hát ráérek akkor is rendezkedni, ha már felkeltek a többiek. Most írni fogok. Hogy mit, azt még én sem tudom, de nem is fontos, majd jön.
Az utolsó cseppet is kipréseli a kapszulából a masina, ez valami új íz, remélem nem lesz túl savas, a kávé nem jó éhgyomorra… Megtalálom a tegnapi teljes kiörlésű croissantom csücskét a gyümölcsös tálban és előre küldöm. Meglepően puha és finom, tuti nem volt teljes kiörlésű… Mindegy, legalább már ihatom a kávémat. Beosonok a nappaliba és a kedvenc fotelembe huppanva ölembe veszem a laptopot. Még mindig nem tudom miről fogok írni, de nem aggaszt, nem agyalok rajta, sokkal hatásosabb technikám van.
Elindítom a kedvenc alkotós zenémet és megnyitom a szövegszerkesztőt. Most már kezdek átszellemülni, egy utolsó korty a kávéból és elindul a folyamat… Nem stresszelek, pedig még mindig nincs mondanivalóm, üres a fejem. Lelassulok és átadom magam a flownak. Hagyom hogy a gondolatok ki-be áramoljanak bennem, de próbálok nem megállni és leragadni, csak úgy vagyok. Aztán leütöm az első billentyűt, megjelenik az első szó, első mondat és még mindig nem tudom, hogy mi lesz a vége, csak úgy jön.
Megszületik az első pár sor, nem szerkesztem a szöveget, a hibák is maradnak, egyelőre hagyom, hogy az ujjaim tegyék a dolgukat. A gondolatokból szavak születnek, a szavak pedig mondatokká állnak össze. Mintha nem is az enyémek lennének, csak írnám, amit diktálnak. Nyúlok a kávéért, amikor visszanézek a kijelzőre fél oldalnyi karakter fogadja lapos tekintetem. Már tudom, hogy mi lesz a mai téma…
Apa-gyermek kapcsolat
A googleban rákeresve azokra a kulcsszavakra, hogy “apa és baba”, vagy “apa és gyermek” meglepően kevés értelmes találat van. Ezek közül is a legtöbb valamilyen krízisről szól, passzív apákról, vagy arról, hogy miért szar az apa kapcsolata a gyerekkel. Ezzel szemben az anya-gyerek-baba szavakra 88 különféle weboldal, ezer írása jelenik meg. Oké, ezek közül is a legtöbb csak bullshit oldalak pár száz szavas toplistája, de, ha gagyi is a kontent, legalább van. Ez az arány itt a blogon is látszódik: Az emailek 95%-át anyukáktól kapom és van kb. 5 leendő, vagy friss apuka, akit láthatóan jobban foglalkoztat a téma annál, minthogy elrendezze annyival, hogy: “De hát ez ez anyja dolga.”
Várható olvasási idő: 15 perc
Amikor elkezdtem írni a blogot, volt egy olyan megérzésem, hogy a nő-férfi arány nem az utóbbi javára fog billenni, hiszen az anyukák szívesebben olvasnak lelkizős témákról és jobban érdekli őket mi játszódik le egy apuka fejében, de azért reménykedtem, hogy bizony a férfiak is rendszeresen be fognak nézni, legalább amiatt, hogy tudják mi vár rájuk, amikor a családalapítás lesz tervben. Ehelyett rendszeresen olyan maileket kapok anyáktól, hogy szuper a blog és a férje is kezd annyira átszellemülni, hogy lassan már magától el fog olvasni egy-egy írásomat. Én meg ülök itt és azon gondolkozom, hogy minket férfiak tényleg ennyire nem érdekelnek ezek a dolgok, vagy csak szimplán nem olvasunk és beszélünk róla?
Nem arról van szó, hogy az a pasi, akit nem érdekel a téma, az suttyó, engem az bánt, amikor felmerül a gyerekkel kapcsolatban egy kérdés és a csávó bambán néz, majd vállatvonva kifingja magából, hogy: “Dehát ez az anyja dolga, én nem értek hozzá.”
Egyrészt nem az anyja dolga, másrészt meg azért nem értesz hozzá, mert nem akarsz és így sokkal kényelmesebb neked. Majd ő megoldja, hát ő úgy is jobban ért hozzá, hiszen neki ez a dolga.
Ki akarok ugrani az ablakon, ha ilyet hallok. És oké, te dolgod, hogy a gyerekeddel mennyire lesz szar a kapcsolatod, de az ilyen “férfiak” miatt terjednek a negatív sztereotípiák rólunk. Miközben én tudom, hogy nagyon sokan vagytok, akik ennek éppen az ellenkezője, itt a blogon is, de általában ez a csendes többség és olvasni olvas, de hangot az életben nem fog hallatni magáról. A baj az, hogy globálisan nézve Ti vagytok igazából kevesebben, pedig de jó is lenne, ha néha lenne mondanivalótok a világnak, mert példát tudnátok mutatni a fent említett apáknak.
Szóval van ez a csoportja az apáknak, ez a “mittudomén, erre van az anyja” típus. Akik általában azzal védekeznek, hogy de ők keresik meg a pénzt, ők tartják el a családot, azért güriznek, hogy nekik jobb legyen. Aha, persze. Jön a duma, hogy hétvégente úgy is együtt van a család és sose a kocsmába megy inni, mint a haverjai, hanem közös programokon vesznek részt, akkor nehogymár hétköznap, meló után még neki kelljen olyan dolgokkal foglalkozni, mint a pelenkázás, fürdetés, kaja csinálás, öltöztetés, meg közös játék. Hadd legyen már egy kis nyugija az egész napi hajtás után, hát mire van az anyja annak a gyereknek?! Hát nem azért, hogy ezeket megcsinálja?! Nem kell messzire menni, sajnos már az egészen szűk családomban is több példa van az ilyen apára.
Nem azt mondom, hogy ők rossz szülők lennének, nem akarok ítélkezni és nem is az én feladatom, de nem tudom, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy attól még nem lesznek jó apák, ha eltartják a családot. Az, hogy mennyit dolgonak azért a pénzért, amiből gondjukat tudják viselni, az ő dolguk. Ezt vállalták akkor, amikor családot alapítottak. Jó dolog az, ha felelősségteljes vagy és nem leszarod a családod, vagy elgépezed a pénzed, dehát én ezt egy alap dolognak gondolom.
Nem érzem azt, hogy az alkesz haver lenne a mérce, aki esténként sör-feles kombóval olajozza meg a paraszt viccek mesélésétől kiszáradt torkát a kocsmában, miután piaszagúan hazaesik éjjel 2kor és kibassza a hisztit ha nem gőzölög a pacal.
Szóval érdemes azon elgondolkozni, hogy mi marad meg a gyerekben, milyen kapocs alakul ki köztetek és mi a terved a jövőben, ami a fiaddal/lányoddal való kapcsolatotokat illeti. Még mielőtt támadóállásba kapcsolnál és személyeskedni kezdenél, szeretném elmondani, hogy ez a poszt nem egy öncélú farokméregetés részemről és nem arról szól, hogy na, majd most jól megmondom a többi apának a magamét.
Sőt, én tényleg szeretném, hogy azok, akikhez eljut ez a bejegyzés és magukra ismernek, elgondolkodjanak egy kicsit, hogy ez az irány nem jó. Nem lecseszni akarlak és nem arra vágyom, hogy beismerd, hogy rossz az, amit csinálsz, a feleséged meg megveregesse a vállam, csak arra próbállak rávezetni, hogy most még időben vagy, hogy átgondold a dolgokat és tudatosan próbálj egy közeli, bizalmas kapcsolatot kialakítani a gyermekeddel.
Annyit tudok biztosan, hogy a fiam nélkül rossz, vele pedig jó
Hallottad már te is? “Régen is működött az, hogy az anyja volt otthon vele, az apa meg dolgozott reggeltől estig“ Ezzel nincs is baj, egyet viszont ne felejts el: Ez a modell a régi világban teljesen másohgy működött a maga pozitív és negatív velejáróival, de azóta eltelt mondjuk 100 év és a világ közben nem állt meg. Az anyja át tud adni neki fontos dolgokat, de a férfi, apa mintát csak te vagy képes hitelesen közvetíteni.
Nincs azzal semmi baj, ha estig húzod az igát, csak találj olyan időszakot a napodban, amikor minőségi időt tudtok együtt eltölteni. Játssz vele, beszélgessetek, fürdesd meg néha te, bármi jó, csak aktív időtöltés legyen. Igen, mert 40-50 évesen, amikor rájössz, hogy nem töltöttél elég időt a gyerekeddel, mert érzelmileg nem hogy egy érett férfi, de még egy vágódeszka szintjén sem voltál, már késő lesz, hogy egy igazán mély bizalmi kapcsolatot kiépíts a már felnőtt gyerekeddel.
Az anyja cseréli a pelust, ő fürdeti, ő eteti, ő altatja, ő kel fel hozzá éjjel, ő nyugtatja meg, játszik, sétál vele. Minden olyan dolgot ő csinál, ami egy anya feladata, igaz? Közben pedig te is végzed a dolgod: Eltartod a családod és rászólsz a gyerekre, ha rosszat csinál. Szóval neveled és kimutatod atyai szigorod, hogy idővel kialakuljon benne a tisztelet irántad. Most, hogy ezt így leírtam, nem érzed, hogy valami nem okés ezzel? Csak mert szerintem ezzel a világképpel nem igazán az ideális apa-gyermek kapcsolat alapjait fekteted le.
Pár év múlva egyszer hazamész és megkérdezed a gyerekedtől, hogy: Mi volt a suliban? Erre Ő visszalöki kapásból, hogy: Semmi… Te meg annyiban hagyod a dolgot, mert tudod, hogy semmi többet nem tudsz kihúzni belőle. Miért lepődsz meg? Egészen kicsi kora óta mindig az anyja van mellette a fontos helyzetekben és minden olyan szituban, amikor a szüksége lenne rád is.
Vajon mennyit fog fel abból, hogy a pelenkára meg a popsitörlőre abból futja, amiért te dolgozol? Ellentétben ezzel mennyit érez abból, hogy, amikor bármilyen baja van (fél, éhes, szomjas, fáj valamije) az anyja foglalkozik vele és nem te. Értem én, hogy atyai szigor, meg az anyja jobban ért hozzá, de ezzel a hozzáállással nem csak magadnak, de a gyereknek is rosszat csinálsz.
Persze, nálunk is vannak kialakult tevékenységek itthon, nincs is ezzel gond, mert így működik jól a rendszerünk, ami minden családban tök más. Nálunk például általában én főzök, viszont soha nem takarítok. A nő dolga? A férfi dolga? Nem tudom, nem is agyalok rajta, nálunk így optimális.
Bundival kapcsolatban pedig nem tekintek semmire úgy, hogy ez meg az az anyja dolga, a többi meg az én feladatom. Azt fontosnak tartom, hogy minél többet legyünk vele, amíg csak lehet. Pár év és úgy is jön a kötelező óvoda, addig is szeretném kiélvezni, hogy egész nap együtt tudunk lenni. Nálunk egy, ami fontos szabály, hogy abban az időszakban, amikor dolgozom, elvárom, hogy ne zavarjanak meg. Abban a pár órában fókuszált figyelem kell és ezt csak úgy lehet elérni, ha közben semmi mással nem foglalkozom. Nem lehet a bébipapi készítés és a pelenka csere között nagy dolgokat véghezvinni.
Tehát az a napi pár óra arról szól, hogy iroda, vagy home office és bezárkózás. Ilyenkor nincs az, hogy légyszi hozz be pelenkát, vidd ki a krémet, figyelj a kicsire, amíg kimegyek enni stb. Fontos, hogy Nikol és Brúnó is megértse, hogy, amikor apa dolgozik, csak akkor zavarjuk meg benne, ha valami igazán fontos dologról van szó. Előtte és utána persze mehet a csilláron lógás meg a gyí paci.
Egyébként pedig én ki akarom venni a részem mindenben legalább annyira, mint az anyja. Ott akarok lenni minden fontos eseménynél az életében. Azt akarom, hogy mindig közeli kapcsolatban legyünk egymással és igazán azt érezze, hogy az apja is mindig mindenben mellette áll és lehet rá számítani. Olyan apja szeretnék lenni, akinek örül, ha hazamegy munkából, akivel szeretne sok időt tölteni és akivel szívesen megosztja, ha bántja valami.
Nem azért akarom ezt, mert a nagykönyvbe le van írva, hogy milyen a jó apa és minél inkább olyan akarok lenni, egyszerűen csak ezt érzem jónak és úgy szeretem, mint még soha senkit. Nem tudom a pszichológiáját, csupán annyit tudok biztosan, hogy a fiam nélkül rossz, vele pedig jó.
A hiteles példakép
Szeretném hozzátenni, hogy ez nem csak arról szól, hogy neked és a gyerekednek milyen szar lesz majd a jövőben, hogy két értelmes szót nem tudtok egymással váltani, hanem érdemes abba is belegondolni, hogy milyen példakép leszel számára. Ugyanis azt, hogy érzelmileg nem tudsz felé megnyílni Ő viszi majd tovább és adja át az ő gyerekeinek, ha csak nem töri meg ezt az ördögi kört.
Nagyon valószínű, hogy te is az apád példáját követed, hiszen a személyiséged feljődésében ő volt az, aki a férfi szerepét betöltötte. Kérdés, hogy mennyire tud hiteles férfi és apa lenni az olyan ember, aki érzelmileg nem érett? Mert nem attól leszel hiteles, ha rá tudsz csapni a kezére és le tudod ordítani a fejét, ha összetör valamit. A fegyelmezés kétségkívül fontos, ezt aláírom, de önmagában ez így még kevés.
Saját példát mondok: Emlékszem, hogy marha rossz kölykök voltunk és a bátyámmal mindent kiműveltünk, amit csak lehetett. Murphy törvényei nálunk tényleg 100% működtek, mert ami elromolhatott és eltörhetett, az bizony nagyon hamar be is krepált. Minden nap bunyóztunk és ehhez néha a párnákatt is felhasználtuk, aminek viszont a házban lévő virágok, ablakok, tükrök és egyéb dísztárgyak látták a kárát.
Aztán persze anyámtól kaptunk is rendesen. Na, azt nem mondanám, hogy vert minket, de amikor szükség volt rá, akkor bizony kaptunk a seggünkre, de úgy rendesen. És hidd el, szükség volt rá. A lényeg, hogy konkrét esetre nem tudok visszaemlékezni, amikor el lett porolva a valagunk, mármint anyámmal kapcsolatban.
Apámnak nem járt el a keze annyiszor, viszont a legtöbb esetre konkrétan, tisztán emlékszem. Tőle nem úgy vettem, rá megsértődtem. Egyszerűen nem voltunk olyan közeli kapcsolatban. Ezért bármennyire is az volt vele a célja, hogy fegyelmezzen és tisztelet vívjon ki magának, bennem ezek a megmozdulásai csak félelmet keltettek és eltávolodást eredményeztek.
Pontosan azért, mert az anyám nem csak lecseszni tudott, simogatott, megdicsért, dédelgetett, szeretgetett és ami nagyon fontos, hogy nem csak éreztette, de ki is mondta. Ki merte mondani az érzelmeit, megnyílt nekem és ez a bizalom oda-vissza működik azóta is. Ez nem lehet egyirányú, ebbe bele kell tenni a “munkát” mindkét részről.
Marha egyszerű mindenre azt mondani, hogy az anyja dolga, meg ő jobban tudja és a döntéseket ráhagyni. A kötelező köröket lefutni, a melót lenyomni, a nagy unszolásoknak eleget tenni és beadni a derekad egy-egy családi kiruccanásra, az apai tiszteletet hangos szavakkal kivívni, aztán mint aki jól végezte dolgát hátradőlni és nyugtázni, hogy jó apa vagy és megtettél mindent az ügy érdekében. Az egy dolog, hogy szereted őt, ezt nem is firtatom, de bakker, ezt valahogy át kell, hogy add neki is. Az a fontos, hogy Ő érezze. Hiába tudod magadban, hogy a tűzbe mennél érte, de ha ezt vele nem érezteted, akkor a kapcsolatotok nem lesz olyan…
Érzelmileg kell fejlődni
A megoldás szerintem az, hogy érzelmileg kell fejlődni. Én csak annyit tudok tanácsolni, hogy egyszerűen tedd félre az egódat, nyílj meg érzelmileg a gyerekednek és legyél ott vele a most pillanataiban minél többet. Ha elsőre nem megy, akkor csak pici lépésekben. Nem gyengeség az, ha megdicséred, amikor ügyes, ha elalváskor megpuszilod és megsimogatod, ha minden nap elmondod neki, hogy mennyire szereted. Nem attól lesz egy férfi gyenge, ha kimutatja az érzelmeit, szerintem sokkal inkább az, aki erre nem képes. Ne gondold magad puhánynak, akkor ha kicseréled a pelusát, vagy az anyja helyett te kelsz fel hozzá éjjel, te készíted el a reggelijét, ilyenkor inkább legyél büszke magadra, hogy milyen szuper univerzális apa vagy!
Amikor a gyermekedről van szó ne foglalkozz a sztereotípiákkal. Kit érdekel? Puhánynak érzed magad, ha néha olyat csinálsz meg, amit csak az asszony szokott? A párod nem, hogy gyengének fog tartani, hanem méginkább tisztelni fog. A gyermekeddel töltött idő és élmény pedig felbecsülhetetlen, hidd el. Igen, még egy szimpla pelenka csere is.
Mert, hát lyenkor történnek azok a bizonyos apró csodák: Egy-egy huncut mosoly, egy szó, amikor egymásra néztek és látod a csillogó szemében a szeretetet, amikor megfogja a kezed, rád néz és tudod, hogy a világon a legjobb helyen vagy, amikor megpuszilod az arcát és becsukja a szemét, vagy amikor szavak nélkül beszéltek egymással… Olyan csoda pillanatok ezek, amelyekről nagyon könnyen lemaradhatsz, ha nem figyelsz és többé már sosem térnek vissza. Ezért hát vedd a kezedbe a sorsod legyél tökös és nőlj fel a gyermekedhez érzelmileg is, mert ez a legjobb dolog, amit a kapcsolatotok érdekében tehetsz.