Tavaly júniusban, Brúnó születése előtt egy hónappal írtam egy posztot az apaságról és arról, hogy milyen érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. Az annak idején megélt félelmeimet, már akkor rendbe tettem fejben és úgy voltam vele, hogy, amire én nem vagyok képes, majd az idő úgy is megoldja. Másrészt pedig fölösleges egy olyan dologról agyalnom előre, amiről még azt sem tudom, hogy milyen lesz igazából. A poszt megírása óta eltelt bő fél év, Brúnó 5 hónapos és az ezzel kapcsolatos összes félelmem már csak homályos ködnek tűnik a távolban. Fordult egyet a világ és így változtak meg az érzéseim azóta:
Várható olvasási idő: 12 perc.
Felkészültem én erre? Kiéltem magam? Vajon Ő A nagy Ő? Vége a páros életnek! Megteremtettem az anyagi hátteret? – Ilyen kérdések voltak bennem a fiam megszületése előtt. Tök jó és érdekes ezt visszaolvasni… Mármint, hogy ilyeneken stresszeltem pár hónapja. Jó sok időm lehetett, hogy ennyit agyaltam. Oké, kezdjük az elejéről:
Kész vagyok rá?
Ez a tipikus “Felkészültem-e én erre?” kérdés, amikor azt sem tudom miről van szó valójában, hogyan is lehetne rá felkészülni? Most már tudom a választ: Nem és Igen!
Nem, mert olyan dolgok történtek, amilyenekre sosem gondoltam volna. Persze ismerős szülők meséltek, de sem a stresszt, sem pedig azt a boldogságot nem tudták átadni, amit a fiam okoz nekünk nap mint nap. És a stressz alatt nem azt értem, hogy nem hagy aludni, hanem, hogy én parázok azon, hogy minden oké-e vele. Szóval ilyen tekintetben maximum a tesó érkezésekor leszek felkészültebb, de ha jobban belegondolok tuti, hogy nem ugyanazok a problémák lesznek majd, mint a Bundival…
És Igen, mert azt érzem, hogy tényleg olyan, mintha mindig is itt lett volna velünk. Fura belegondolni, hogy alig fél éve még meg sem született, tavaly ilyenkor meg szinte csak egy gondolat volt. Éltük ketten a kis életünket, de nem is értem hogy nem voltunk depisek gyerek nélkül? Persze így visszagondolva tök furcsa az egész, mert el nem tudnám képzelni, hogy akár csak egy napig nem vagyok a fiammal és hogy mi nem hárman alkotunk egy családot, de akkor az volt a standard és hát működött is 8 évig az a felállás, elég jól.
Brúnóval kapcsolatban pedig a dolgok nagyon gördülékenyen történnek. Arra gondolok, hogy tök simán ment minden elsőre, az elejétől kezdve. Nem tököltem egyszer sem semmin, amin mondjuk lehet, hogy régebben paráztam volna. Első nap hazahoztam Őket és minden csak úgy megtörtént, de a lehető legtermészetesebben. Fürdetés, pelenka csere, büfiztetés, semmihez nem kellett youtube tutorial, minden ment magától. Szóval tényleg olyan, mintha már évek óta velünk lenne ez a kis csodaember.
Mondjuk talán az is benne van, hogy én eléggé gondoskodó típus vagyok, úgyhogy ezek a dolgok abszolút nem állnak távol tőlem. Már alig várom, hogy végre olyan igazán jó kajákat főzzek neki, ami után majd azt mondja, hogy “Apa, te tudsz a világon a legjobb spagettit főzni!” Amikor először elvihetem majd oviba és a nap végén mehetek érte. Amikor majd együtt csináljuk meg a matek házit, meg mesét nézünk és legozunk és… Na, kicsit talán előre szaladtam, lényeg, hogy csomó mindent nagyon várok már, mert ezek hatalmas élmények lesznek mindkettőnknek, sőt mindhármunknak.
Párkapcsolat
Voltak bennem párkapcsolati félelmek is, de szerintem ezek ilyen klasszik férfi gondolatok, amikre mondjuk a tökéletes választ azóta sem tudom. Annyit viszont elmondhatok, hogy jól megvagyunk minden téren. A szexuális életünk mondjuk kissé megreformálódott, amióta hárman élünk itthon, de próbálunk alkalmazkodni a helyzethez és megteremteni magunknak egy kis privát szférát. Sokszor a hangulat, az erőnlét és a “Bundóci végre elaludt” nem mindig alkotnak metszetet, és nehéz nem azon stresszelni, hogy vajon mikor fog közben felébredni, de határozottan fejlődőképesek vagyunk!
A Nagy Ő meg a kiéltem-e magam kérdések azóta abszolút nem foglalkoztatnak. Igazából teljesen mindegy mi ezekre a válasz, Ők az én családom, imádom őket és ez így is marad. Az agyalás maradt persze, csak nem ezen a téren…
Pénz para
Sokat agyaltam azon is, hogy anyagilag elértem-e egy olyan szintre, hogy be tudjak vállalni egy gyereket. Erre elég egyértelmű a válaszom: Igen. Mondjuk azt már látom, hogy az idő és havi költés lineárisan fog nőni, ahogy Brúnó is egyre idősebb lesz. A suli, a tini évek, a korai felnőttkor tuti meg fogja nyomni a dolgot, de egyelőre az is simán belefér, meg amúgy is hol van az még. Majd ráérek akkor stresszlni rajta, ha egyáltalán lesz min.
Amiről most tudok nyilatkozni, az az, hogy egy fél éves gyerekre mennyit kell költeni. Mondjuk ez is elég opcionális, mert van olcsó pelenka, olcsó törlőkendő, megörökölt / használt ruhák és megvannak ugyanezek nagyon drágán is. Valószínűleg ultra alacsony büdzséből is meg lehet oldani, ennek mondjuk nem számoltam utána.
Ami biztos, hogy vannak dolgok, amiket muszáj megvenni még a gyerek születése előtt, erről van egy csomó helyen elérhető lista, de elvileg a kórházban is elmondják. Autós ülés, gyerekágy, kezdő ruha szett, egy baba mérleg sem árt, szuper hasznos tud lenni egy pelenkázó is, különböző krémek stb. ezeket most nem sorolnám. Az állandó havi költések, viszont nagyrészt ezekből állnak:
– Pelenka
– Törlőkendő
– Ruha
– Tápszer (ha nincs elég anyatej)
Persze mindig van valami nagyobb dolog is, amit meg kell venni idővel. pl: etetőszék, hordozható kiságy, de a rendszeres havi kiadások általában ugyanazok.
A legtöbb nálunk ruhára megy el, de ez igazából Nikol mániája, nem kellene ennyit költeni. Nekem a kütyük, neki az outfit, hát ez van. Őszintén szólva a babaruha nem teljesen az én asztalom, viszont annyit tudok, hogy mi legtöbbször a H&M-ből és Zara-ból vásárolunk, de néha a Lidlben is vannak tök szép és jó minőségű darabok. Legtöbbször az instáról inspirálódunk, amiket pedig nem találunk meg sehol, azokat megköttetjük/varratjuk.
Talán azt gondolod, hogy ezek így nagyon sokba vannak, de meglepően nem. Mi 90%-ban akciósan vásárolunk és sokszor elcsípünk nagyon menő kis darabokat szuper jó áron. Nikol már kész babastylist, szóval ha a jövőben lesz rá igény ráfekszünk a babaruha témára jobban itt a blogon, addig is nézz be hozzánk instán, ha kíváncsi vagy mi hogyan öltöztetjük Brúnót.
A második legnagyobb rendszeres kiadás a pelenka és a törlőkendő (na meg a popsikrém) lenne, ha nem hozna mindig valaki a családból egy XXL kiszerelést. Napi 5-6 db. pelenka megy el kb. persze néha több is. Darabáron ez akciósan olyan 50 ft körül van, ami hattal is számolva havonta durván olyan 9.000 ft, törlőkendővel együtt. Mi a Pampers premium care-t használjuk, nálunk ez vált be. Tényleg sokkal puhább és többet is megfog, mint az olcsóbbak.
Az utóbbi pár hétben tápszert is be kellett vetnünk, mert Bundi étvágya durván megnőtt és Nikol sokszor ezt már nem tudja kiszolgálni. Ezért lefekvéskor kap egy adag tápszert is a cici mellé, ami tök jó, mert: Tovább alszik és jobban is hízik. Így használva pedig egyelőre elég sokáig elég egy doboz. Nekünk a HiPP 1 BIO Combiotik jött be, ami kb. 2500 ft. Sokat leteszteltünk, amióta az egyik fajtától nagyon hányt, utána pedig semmi olyat nem fogadott el, ami ízre hasonlított ahhoz.
Szóval nagyjából ennyi a gyerekkel kapcsolatos rendszeres havi költésünk, ez Neked lehet kevesebb és sokkal több is, nyilván mindenki az igényeihez és a pénztárcájához belövi ezeket. Bár így belegondolva a leszokásom előtt többet költöttem még cigire is, a bulikat meg nem is számolom inkább…
Az tuti, hogy idővel ezek a kiadások nőni fognak, de az utóbbi pár évben azt hiszem megtanultam bánni a pénzzel, úgyhogy nem félek. Régen volt bennem azért egy olyan stressz, hogy egy gyerek eltartása hatalmas vagyonokat igényel, de már látom, hogy egyáltalán nem kellenek havonta milliók, hogy jól tudjunk élni. Én továbbra is azon leszek, hogy a legjobbat nyújtsam a fiamnak, persze ésszerű keretek között.
Csak úgy beugrott most, hogy pl. nem gondolom, hogy egy 10 éves gyereknek szüksége van az új iPhone-ra, vagy úgy egyáltalán bármilyen okostelefonra. Ilyen témákra számítsatok is a jövőben, mert, amint aktuális lesz a gyereknevelés nálunk is kicsit magasabb szinteken, ömleni fognak az ilyen írások.
Nem félek, mert nincs mitől
Azt mondhatom, hogy apasággal kapcsolatos félelmeim egészen átalakultak. Egyáltalán nincsenek bennem azok, amiket a júniusi posztban leírtam. A napi para persze megvan, amikor félrenyel, vagy nem látom, hogy lélegzik, többet köhög egymás után, hirtelen éjjel felsikolt stb.
Egyből megkondul az apa-para harang, összeszorul a szív és már ugrok is oda, kapom fel Őt, aztán nagy sóhajtás után konstatálom, hogy bakker, megint túlizgultam a semmit. Meg azért odabököm, neki, hogy “Fiam, ésszel hozd a szívbajt apádra lécci”
Szóval ilyenek vannak, de az apaság, mint olyan, abszolút nem félelmetes, sőt, a legjobb dolog a világon, ami egy férfival történhet. És ezt komolyan mondom. Gondolom ezek a félelmek főként az ismeretlen helyzet miatt voltak és mert mi férfiak annyira túlmisztifikáljuk (a rossz értelemben) ezt az egész apává válás dolgot, hogy bennem, aki mindenen tud stresszelni, méginkább felerősödött az eköré épülő félelem. Most pedig, hogy benne vagyok az egyetlen félelmem ezzel kapcsolatban, hogy valamilyen oknál fogva hosszú ideig nem lehetek a fiammal.
Érdekes, igaz? Régebben attól féltem, hogy milyen lesz, ha majd velem lesz, most pedig attól, hogy elveszítem. Persze ezen nem szabad agyalni és nem is teszem, de igen, jelenleg ez a legrosszabb rémálmom. Csak a szokásos szülői aggodalmak tudjátok, semmi extra.
Na jó, azért van benne némi para a második gyerekkel kapcsolatban is. Igaz, hogy idáig még csak párszor merült fel a téma, de igen szeretnénk és tervezzük is a tesót. Bár én még kicsit kitolnám a dolgot, mert végre mire Brúnó akkora lesz, hogy újra tudunk mellette eleget pihenni, az újonc majd ismét beedz minket és kezdődik minden elölről. Egy kis pihi azért beleférne a két gyerek között. Bár, ha jobban belengondolok már nem látom olyan keménynek a helyzetet, mint 1 éve gondoltam, de ez még egy távolabbi történet…
Apának lenni a legjobb dolog! Az a durva, hogy azt hiszem ennél erősebb érzelmeim nem is lehetnének, de úgy érzem, hogy minden egyes nap mégjobban imádom a fiam. Egy gyermektelen férfinek ezt az érzést egyszerűen nem lehet átadni, ahogy nekem is csak elképzeléseim voltak erről régebben. Ezt kedves férfitársaim át kell élni! És ha van rá mód, minél előbb.
Leendő apák, kollégák: Ti hogyan éltétek meg ezeket? Bennetek milyen félelmek voltak/vannak az apasággal kapcsolatban?